Az ember nyomban felkapja a fejét, ha az alternatív elbeszélésmód megjelenik - jobban mondva inkább felsejlik - underground környezetben, és egyből arra gondol, hogy igen, ez az út, hogy alanyi szerzők állnak előttünk, akik mindenekelőtt óriási tétekkel játszanak, általában veszítenek, de olykor nyerni is tudnak, és akkor elbitorolhatatlan pozícióba tudnak kerülni. A tét alapvetően a dal. Ezek a figurák önmagukat interpretálják, a dalt nem kizárólag külsődlegesnek tekintik, hanem önmagukból fakadónak. A Grabovski zenekarra vonatkoztatva ezek az állítások helytállóak lehetnek még akkor is, ha ez a zenekar nem az alanyi szerzői magatartás csúcsra járatásának beteljesítője, csak a folytonosság nyomán egyfajta hordozója az említett attitűdnek. 

A Grand Club zenekarból eredeztethető Grabovski fehérgandalf eljövetelét meghazudtolva fogalmazta meg magát a Szevasz Életem című lemezével. Ez a megfogalmazás még egy bizonytalanságban ázó, de hiteles érzelmekkel megtámasztott gondolati konstrukció, mely Lee Olivér produceri munkájának és zenei letisztultságának filterével egy igazán jóleső én-kereső album lett. Ami József Attilának a Szépség Koldusa, az a Grabovski zenekarnak a Szevasz életem. 

ALANY

Alkotói szemszögből három tényállás ráncigálja ki az alanyiságot a zenekarból. Egyrészről számos szöveget Hadik Ákos (frontember) és Takács Szilárd (dob) együtt írtak, másrészről nagyon eltartóak a szerzői realitások,  (e tekintetben érdemes összehasonlító attitűddel meghallgatni a Tüskevár és Visszarajzolnám című dalokat) a harmadrészről pedig a címadó dal szövegét Vajna Ádám jegyzi. A közös szövegírás működési elvei valószínűleg leírhatatlanok és magyarázhatatlanok, a legabsztraktabb matematikai összefüggések is túl bárgyúak ennek felfedésére. A kérdés az, hogy mennyire egymást támogató, vagy egymás felé tartó ez a mechanizmus, kié a refrén, kié a verze, ki az, aki a poprefrénekben hisz, ki az, aki a progresszív zenei megoldások híve, ez így az egységes kép kialakulásánál mindenképp problémát okoz. A Tüskevár című instrumentális szerzemény máshova játszik, máshova akar ütni, kirántja a hallgatót az erős kezdő trió atmoszférájából. Mindezt pont annyi ideig teszi, hogy van időnk megnyugvást találni az Álmomban ringásában. Vajna Ádám szövege is másfelé tart, mint a lemezen hallható bemondások, amik közül jó pár megkapót találunk (nélkülem szólt rólad a tegnap délután), de Vajna szövege túlságosan kiemelkedik retorikájában, egy új világot nyit meg, amely világnak a kapuja a dal végével résnyire marad csak nyitva. Természetesen mindenki igyekszik megmutatni magát, legyen szó esetleg a Szalvéták kétezres évek közepi indie-rockját idéző verzeriffjéről (a sejtésem, hogy Szontágh Gusztáv keze van a dologban), vagy az Alszik a város szintén verze alatti billentyű merengőjéről. Hadik Ákos igazán a Visszarajzolnám című dalban tudja villogtatni alanyiságát, szerzőiségét, teljesen átüt a dalon, suhannak az emocionális dimenziók, szinte cikáznak, ebből hallhatnánk többet, úgy igazán.

ÉNEKEL, IGEN, ÉNEKEL

Régi rágalmak egyike, hogy az alternatív szcéna zenészei nem is zenészek, hanem csak a közlésre támaszkodó – könyöklő! – dülöngélve hazajáró, éjszakát oly jól ösmerő, csapzott fröccsfilozófusok, na, most álljon itt a cáfolat, ez egyáltalán nem így van, sosem volt így, legalábbis nem ilyen szigorúan technikai értelemben, ahogy ezt ma használjuk (hiszen jól ismerjük az anekdotát, miszerint Cseh Tamás úgy hitte, hogy ő fedezte fel az a-moll hetes akkordot). Hadik Ákos énekel, úgy igazán énekel, nem csak úgy belökték, hogy „hé, öreg, mondd el nekik, hogy mi bánt”, hanem van egy sajátos esztétikája ennek az éneklésnek, ami a folytonosság természetének okán a Beck világból merítkezik, amibe hihetetlenül jól belecsempészi a hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji magyar underground megszólalásokat (lsd. Baksa Soós János), leginkább az Ébresszen fel valaki üvöltő refrénjében sejlik fel a beat (ilyen avétos kifejezéseket is használhat a közkritikus mostanság), a frontemberi megszólalás zsigeri, van benne egy cirógató bárdolatlanság.

SZÖVEG

A Kádár-korszak küzdő underground rock and roll közegének közlésrendszere kapcsán meg kell említenünk, hogy nem egy primitív, a textust kényszerű kellésből felvállaló szövegalkotás folyt, hanem egyszerűen a nyugati zene apró réseken való áramlása kiváltott egy különös eufóriát és belső ovációt mindenkiben, ezért inkább a koncertek nyers energiája lett elsődleges, a bemondások úgyszólván leegyszerűsödtek. Persze voltak középutasok, úgy, mint Baksa-Soós, Hobo, később Feró, akik munkásságuk egy bizonyos szakaszában olyan szövegeket hoztak létre, amelyeknek már többféle tartalmi funkciója is volt, de megtartották az egyszerű formákat. Ehhez a táborhoz nyúlik vissza Hadik Ákos, mikor megszületik a fejében egy bemondás, és aztán ez keveredik - a nyolcvanas és a kilencvenes éveket esetlegesen átugorva – a 10-es évek alter-istenségeinek intelmeivel. A Visszarajzolnám kulcsdal az előbbiekből kiindulva, illetve az Álmomban is reprezentatívnak mondható.

HA POPRÓL

Ne szégyelljük el magunkat, ha popról kell beszélnünk, ezek már nem azok a diskurzusok, hogy kicsinyes lelkülettel, fintorogva állnak borostás fröccsfilozófusok a pultnál és húzzák a szájukat az egyhatkettőötre, aztán elégedetten befogják a tritónuszt, nem és nem (persze a tritónusszal semmi baj nincs, és a progresszióval sincs). A Ha felbukkansz refrénje egy ellentmondásos fogalommal írható le: underground pop. Az ilyen refréneknek tiszta esélye van az undergroundból való kitörésre, hasonlatos gesztusokkal járt el a Vad Fruttik, illetve az Esti Kornél is. Attól létezhet underground poprefrén, attól van benne underground, hogy a szerző nem tudatosan teszi befogadhatóvá az adott zenei részt, hanem őszintén felvállalja önnön magából azokat a fordulatokat, melyek potenciálisan elérhetnek szélesebb rétegeket is úgy, hogy közben az alkotó énképe nem csorbul. Az underground rövid előtörténetében előfordultak hasonló kifejezések, mint például a szub-pop, mellyel Pálinkás Tamás aposztrofálta TEJ nevű zenekarát, illetve a kétezres évek elején Hajós András is hasonlóan írta körül az Emil Rulez műfaji sajátosságait.

___

Az ígéretesség visszafogott, tárgyilagos jelző a Szevasz életem című Grabovksi anyaggal kapcsolatban, de az ígéret szép szó, mindenképp kívánom, hogy egy ilyen én-kereső „szépség koldusa” után a zenekar találja meg a helyét az alternatív közeg folytonosságában.

                                                                                                                                                                                      karádigeri